Tájékoztatás!

Címkék: Iskolai programok

Mint már mindannyian értesültek arról, hogy a koronavírus okozta vészhelyzetre tekintettel, az oktatásban is változások kerültek bevezetésre.

Kedves Szülők és Tanulók!

Mint már mindannyian értesültek arról, hogy a koronavírus okozta vészhelyzetre tekintettel, az oktatásban is változások kerültek bevezetésre. Ez nem azt jelenti, hogy most a tanulóknak szünet következik, hanem pont az ellenkezője, otthoni körülmények között, online formában kerülnek kapcsolatba a pedagógusokkal.

Legfontosabb tudnivalók:

  • március 16-tól, tantermen kívüli, digitális munkarend kerül bevezetésre, ebben a formában kerülendő a személyes találkozás (a tanulók nem látogathatják az iskolát)
  • a honlapon és egyéb digitális csatornákon (email, facebook, KRÉTA stb) tájékoztatunk ennek a megvalósításáról
  • étkezést a helyi önkormányzatok biztosítanak a tanulóknak, ez azonban nem történhet az intézményben
  • ezzel kapcsolatos igényüket (Marcali lakosok) az intézményben telefonon jelezhetik, reggel fél 9-ig

Mindezen feladat számunkra is új megvalósítást, gondolkodást igényel, így ennek a mikéntje, módszerei számunkra is kidolgozandó feladatot jelent. Ehhez egyeztetésekre és tervezésre van szükség. Emiatt türelmet kérünk.

Mindenkivel a lehető legrövidebb idő alatt felvesszük a kapcsolatot és tájékoztatunk az új tanulási formával kapcsolatosan. Figyeljék a honlapunkat és a facebook csoport oldalát!

Addig is kérünk mindenkit, saját maga és környezete egészségének megőrzése miatt lehetőleg maradjon otthon, a gyerekeiket se engedjék felügyelet nélkül csatangolni. Kerüljék a csoportosulásokat, és legyenek elővigyázatosak, tartsák be a megfogalmazott ajánlásokat és a szabályokat!

Türelmet, együttműködést és segítséget kérek mindenkitől, hogy zökkenőmentes legyen az átállás!

Köszönettel: Bertókné Vadál Erzsébet intézményvezető

AAK_HUN_Covid-19_Coronavirus-1.jpg

« Vissza a hírek listájához

« Vissza az előző oldalra

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra