Kirándult az ÉATA csoport

Az idén is jelentkeztünk a kiírt Somogyország címen meghirdetett pályázatra, amin számunkra ingyenes osztálykiránduláson vehettek részt a csoport tagjai.

Sok szervezés, utánajárást követően indultunk el Siófokra. Azért esett erre a városra választásunk, mert itt több, érdekes, változatos programon is részt tudtunk venni. Illetve Siófok szép város, nem mellékesen a Balaton partján található, ahova tanulóink eddig nem jutottak el. Tantervünkhöz több ponton is illeszkednek a város látványosságai és földrajzi elhelyezkedése.
Június 6-án, reggeli után 8 órakor indultunk el az iskolából úti célunk felé. A gyerekek nagy izgalommal várták, hogy megérkezzünk az első tervezett programunk helyszínére, ami a Bella Állatpark volt. Miután megérkeztünk, ettek-ittak a gyerekek, majd bementünk. A parkkal kapcsolatos tudnivalók meghallgatása után elindultunk felfedezni a parkot. Nagyon meglepődtünk, mikor pár lépés után szembejött velünk egy strucc. Azt gondoltuk, kiszökött. A parkvezető megnyugtatott bennünket, hogy több állat is szabadon van, nem kell tőlük félni. Láttunk tevéket, szarvasmarhákat, csüngő hasú kocát a kicsinyeivel, kecskéket, pávákat, pulykákat, szurikátákat, ormányos medvéket, lovakat, szamarakat, halakat, alpakkákat és papagájokat. A gyerekek több állatot és megsimogathattak, amit nagyon élveztek.
Következő állomásunkra érve érdekesebbnél érdekesebb ásványokkal, fosszíliákkal találkozhattak és ismerkedhettek meg a gyerekek. Egy gyors fagyizás után a vihar elől hamarabb birtokba vettük a Víztornyot, ahol a 360 fokban körbeforgó panoráma tetőtérben 1 órán keresztül csodáltuk az elénk táruló szép vidéket. Hiába vártuk, hogy elálljon az eső, indulnunk kellett hazafelé. Mire a buszhoz értünk, pár méter alatt bőrig áztunk. Ha az időjárás kegyes lett volna hozzánk, még a Fordított házat is meglátogattuk volna, hiszen belefért volna az időnkbe. 
Köszönjük szépen a pályázati lehetőséget, mellyel tanulóink újabb élménnyel lettek gazdagabbak.

61957183_845921305770938_7304526987127685120_n.jpg62061245_845920735770995_2103443405534134272_o.jpg62079058_845920859104316_3686818442490413056_o.jpg62146317_845920532437682_1381190104332107776_o.jpg62209349_845920685771000_4783659382292348928_o.jpg62242617_845921135770955_8008398412418383872_n.jpg62312929_845920799104322_4774190852010409984_o.jpg

Címkék: Iskolai programok


Vissza az előző oldalra