Esélyegyenlőségi nap

Címkék: Iskolai programok

Ma délután kilátogattunk a Künzelsau térre, ahol az Esélyegyenlőségi nap rendezvény keretein belül a különböző fogyatékkal élő emberek élethelyzeteibe tekinthettünk be sokféle feladaton keresztül.

Ma délután kilátogattunk a Künzelsau térre, ahol az Esélyegyenlőségi nap rendezvény keretein belül a különböző fogyatékkal élő emberek élethelyzeteibe tekinthettünk be sokféle feladaton keresztül. Sétálhattunk vakvezető kutyával. Megtudtuk, hogy a vakvezető kutyákat egy éves koruk után képezik ki arra, hogy segítő társa legyen azoknak az embereknek, akik teljesen elvesztették látásukat. Mozgáskorlátozottak Egyesületénél a kerekesszékkel való közlekedés nyújtott élmény. Közelről megtapasztalva a kerekesszék használatát, nagyon nem lenne jó így élni. Izgalmas volt a Máltai Szeretet Szolgáltnál azzal a szoftverrel megismerkedni, amely arra szolgál, hogy egy kommunikálni nem tudó személy a program segítségével még is ki tudja fejezni kívánságait, kéréseit. A délutáni programok tanulságosak voltak, és megérintettek bennünket.

7. osztály

 

Nagyon jól éreztük magunkat, kíváncsian próbáltuk ki az eszközöket. Például a kerekesszék nagyon tetszett, először nehéz volt vele közlekedni, aztán belejöttünk. Vakon célba dobtunk, érzékszerveket kerestünk a zsákban, vakvezető kutyát simogattunk, könyökmankóval jártunk, ízleltünk bekötött szemmel, rajzoltunk bekötött szemmel. Igazán jó délután volt és megtapasztalhattuk milyen az, ha nem tudunk menni, látni és csak tapintással ismerhetjük fel a dolgokat.

3-4. osztály

 

IMG_2883.JPGIMG_2889.JPGIMG_2890.JPGIMG_2892.JPGIMG_2907.JPGIMG_2911.JPGIMG_2912.JPGIMG_2913.JPG