Kirándultunk Erdélyben

2018. március 21-23-án a Határtalanul!

2018. március 21-23-án a Határtalanul! program keretében tanulmányi kiránduláson vettünk részt a kaposvári Duráczky EGYMI 7. osztályával. A 3 napos kirándulás során bejártuk és megismerkedtünk Erdély magyarlakta településeivel, történelmi nevezetességeivel.

Első nap Nagyváradra érkeztünk, ahol megtekintettük a Partium központban található nevezetességeket, köztük a Szigligeti színházat, tőle nem messze láthattuk az a kávéházat, ahol Ady és Léda találkozott először. Majd a Király-hágon eltöltöttünk egy kis időt, ahol festői téli táj terült elénk. Kolozsvárra már sötétedéskor érkeztünk, ahol Mátyás király szobrát láthattuk.

Második nap Kolozsváron meglátogattunk egy iskolát. Találkoztunk az ott tanuló magyar 7. osztályosokkal. Tordán megnéztük a sóbányát, idegenvezető elmondta a bánya történetét, és érdekes eszközöket láttunk, melyek a sóbányászatához szükséges. Majd több, mint 100 lépcsőn lementünk a bánya mélyére, ahol volt óriáskerék és különböző lehetőségek játékra. Torockón a néprajzi múzeumot kerestük fel, ahol az ércbányászat történelmével ismerkedtünk, illetve a szászok népviseletét láthattuk. Gyulafehérváron láthattuk a Hunyadiak temetkezési helyét és érdekes történetekkel lettünk gazdagabbak. Csernekeresztúron volt a szállásunk, ahol nagyon jó ellátást kaptunk.

Harmadik nap télre ébredtünk. A téli hóesésben indultunk Vajdahunyadra, ahol a várat bejártuk. A trónteremben reneszánsz zenére még táncot is lejtettünk. Hunyadi pajzsán lévő hollókat kellet kerestünk a várban. Megnéztük a korabeli kínzókamrát és eszközeit. Egy érdekes történettel is megismerkedtünk a várban található kúttal kapcsolatban. Dévára érkezve még kétséges volt, hogy a felvonóval az időjárás miatt feltudunk –e menni a várba, de megoldódott. Bejártuk Déva várát, ahová Kőmíves Kelemen felesége hamvait befalazta. Aradon tiszteletünket tettük az aradi vértanúk kivégzésének emlékművénél.

Nagyon szép tájakon utaztunk a „télben”, sok érdekes történettel lettünk gazdagabbak. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a kaposvári 7. osztályos tanulókkal és tanáraikkal.

7.osztály, Gabb Jánosné, és Csöndör Katalin

 

IMG_2487.JPG

IMG_2515.JPG

IMG_2517.JPG

IMG_2534.JPG

IMG_2546.JPG

IMG_2643.JPG

IMG_2652.JPG

IMG_2760.JPG

Címkék: Iskolai programok


Vissza az előző oldalra