Pénz7

Címkék: Iskolai programok

A pénz nem a fán terem!

A Süni csoport tanulói nagy örömmel játszottak a pénzzel a pénz7-en. Először megnéztük a városban a különböző pénzintézeteket és megbeszéltük, hogy milyen ügyeket lehet ott intézni. Jártunk a postán, az otp-ben és más bankokban. Ezután az osztályban játszottunk a Csodabogarak csoporttal: pl. bingót, pénzfelismerést és énekeltünk is. Nagyon érdekes volt olyan játékpénzzel játszani, ami úgy nézett ki, mint az igazi. Franciska néni még régi pénzeket is mutatott nekünk, amikkel már nem lehet fizetni.

Süni csoport

 

A pénz nem a fán terem! című kisfilm megtekintésével kezdtük a téma feldolgozását , amely felhívta a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságára.

Az első feladat egy rejtvény megoldása volt, amelyben megadott meghatározások alapján szavakat kellett kitalálni, majd ezek megfejtése után a közös előtagjukat megtalálni. (bank)

A második feladatban különböző pénzügyi tevékenységet ábrázoló képeket vetítettünk ki a digitális táblán. A képek az alábbiakat ábrázolták:

• postai sárga csekk feladása

• ATM pénzfelvétel

• POS kártyás fizetés (PayPass),

• persely

• készpénzes vásárlás

• kártyás vásárlás

• internetes vásárlás

Megbeszéltük közösen, hogy mi látható a képeken. Elmondták a véleményüket az egyes tevékenységekről. Ki, melyiket végezte már maga is. Melyik vásárlás előnyösebb szerintük.

A harmadik feladat képek segítségével a pénz körforgásának összeállítása volt.

Befejezésül egy kvízjátékot oldottunk meg a pénzről, amelyben pénzzel kapcsolatos szólásokat, közmondásokat kellett felismerni és négy válasz közül a helyeset időre megtalálni.

Felső tagozat

2018. március 20-án tartottuk iskolánk alsó tagozatán a Pénz7 programját. Idén mi a családi költségvetéssel foglalkoztunk. Játékos feladatokkal, jó hangulatban töltöttük együtt a délutánt.

Alsó tagozat

DSC_0116.JPGDSC_0118.JPGDSC_0147.JPG

 

 

28870096_2033780386862769_6246804734011768832_o.jpg28870270_2033779900196151_9080738423517478912_o.jpg28870235_2033779956862812_5701031948240027648_o.jpg28870958_2033780126862795_8517454008107925504_o.jpg28872919_2033780100196131_2331127176742567936_o.jpg28879655_1916530818419447_1949773958_o.jpg