Boldog Iskola szakmai nap

2017. október 5-én a Boldog Iskola címátadó és szakmai nap keretében vettük át a Boldog Iskola címet igazoló oklevelet.

2017. október 5-én a Boldog Iskola címátadó és szakmai nap keretében vettük át a Boldog Iskola címet igazoló oklevelet.

„A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.”

A szakmai nap kiemelt vendégei közül meghallgathattuk Prof. Dr. Bagdy Emőke a Boldogságprogram fővédnöke és a Boldogásóra könyvek társszerzőjének előadását, valamint Prof. Oláh Attila a Boldogság Intézet tudományos szaktanácsadóját, az ELTE Pozitív Pszichológiga Kutató csoport vezetőjét.

A szakmai nap keretében továbbá 8 pedagógus élménybeszámolóit, akik már 1 vagy 2 éve tartanak boldogságórákat intézményeikben. Boldogságórát ma már több mint 4400 iskolai csoportban tartanak több mint 80.000 gyerek bevonásával. „Hazánkon kívül idén szeptembertől további 6 ország iskolái (Szlovákia, Románia, Ukrajna, Szerbia, Horvátország, Ausztria) is becsatlakoztak a magyar szakemberek által megalkotott személyiségfejlesztő gyerek programunkba, így már 100.000 gyermek számára elérhetőek a személyiségfejlesztő Boldogságórák.”

Intézményünkben 3 tanulói csoportban tartunk az idei tanévtől Boldogságórákat, melyekkel igyekszünk a tanulóink személyiségfejlődését támogatni.

 

IMG_1910.JPG

IMG_1919.JPG

IMG_1939.JPG

IMG_1943.JPG

Címkék: Iskolai programok


Vissza az előző oldalra