Gyermeknap a Múzeumban

Május utolsó vasárnapján a gyermekeket ünnepeljük. Ez alkalomból iskolánk tanulóit megleptük május 29-én a Marcali Korzó Múzeumában egy 3x 1 órás tárlatvezetéssel és kézműves foglalkozásokkal.

Tanulóink megismerkedhettek népi hagyományainkkal, öltözködésünkkel, régi népi foglalkozásokkal – mézeskalács készítés, kötélgyártás, kékfestő vászon készítése…, betekintést nyerhettek a régi idők piacára.

A tárlatvezetés után kézműves foglalkozások keretében kipróbálhatták a kötélgyártást, a babakészítést - kékfestő vászon felhasználásával, a nagyobbak gyönyörű vásznakat batikoltak és festettek kékfestő technikával.

Mind a gyermekek, mind a felnőttek élményekkel gazdagodva és saját készítésű munkáikkal térhettek haza. Tanulóink élményeiből néhány sort idézünk, melyekhez a csatolt képek valóban az önfeledt pillanatokról tanúskodnak.

Köszönettel tartozunk Hajni néninek, Márti néninek és Bea néninek, hogy megismertettek minket régmúlt szokásaink egy darabkájával.

Köszönjük!

 

„A 7. és 8. osztály a délután folyamán a batikolás és kötélgyártás technikájába kóstolhatott bele. A lányok színes terítők, sálak készítését, míg a fiúk a kötélgyártást választották. Az munkadarabok elkészítése után megtekinthettük az időszakos kiállítást is, ahol belebújhattunk korhű ruhákba is. „

„Gyermeknap alkalmából pénteken délután ellátogattunk a múzeumba. Ebéd után indultunk el. A múzeum előtt egy kicsit várnunk kellett, ezért leültünk pihenni a padokra. Várakozás közben beszélgettünk két ismerős lánnyal, akik egy másik iskolába járnak.  Fél kettőkor Hajni néni jött ki elénk a múzeumból és bevezetett minket egy terembe, ahol bemutatta Margó nénit és elmondta, hogy mit fogunk csinálni. Ezután elvezetett minket egy terembe, ahol kötelet fonhattunk, készíthettünk kulcstartókat, nyakláncokat, karkötőket. A lányok eközben rongybabát csináltak, amit fel is öltöztettek. Aki már végzett a munkával kirakózhatott, vagy rajzolhatott egy külön asztalnál. Amikor elkészültünk átmentünk egy másik terembe, ahol felpróbálhattunk különféle ruhákat a régi paraszti és nemesi viseletből, még huszárnak is beöltözhettünk. Sok jó képet csináltunk egymásról és a Regina néni is lefényképezett minket. Beírtuk a nevünket a múzeum emlékkönyvébe, majd elindultunk vissza az isibe. Jól éreztük magunkat és nagyon jó volt a program. Örültünk, hogy felpróbálhattuk a ruhákat és megismerkedhettünk a múzeummal és a múzeumi dolgozókkal. Reméljük, hogy máskor is elmegyünk még oda.”   5-6. osztály

DSCF7551.JPG

DSCF7555.JPG

DSCF7546.JPG

DSCF7545.JPG

2015-05-29 14.14.48.jpg

Címkék: Iskolai programok


Vissza az előző oldalra