Rajzverseny

Október végén az iskola portáján egy új plakátot láttunk, amelyet a „ Marcali az otthonunk „ Egyesület küldött. Érdeklődve nézegettük és kiderült, hogy ez egy rajzpályázat felhívása, aminek a témája Marcali épületeinek, szobrainak, házainak megörökítése.

Én nem túl régen lakom itt, de sokat sétálok a városban és már elég jól ismerem. Az osztálytársaim már kicsi koruktól ide járnak iskolába, vagy itt élnek, ezért már sok mindent láttak a városból. Szinte mindenkinek van kedvenc helye.  Nagyon szeretek rajzolni ezért elhatároztam, hogy én is részt veszek a rajzpályázaton. Rajzórán megbeszéltük, hogy hogyan kezdjek neki és közben a többiek is kedvet kaptak. Megnéztünk néhány épületet, keresgéltünk az interneten és a tanár néni is hozott egy csomó képet a városról. Szépen lassan mindenki kiválasztotta a neki legjobban tetsző épületet, szobrot, utcát és megkezdődött a munka. Én a víztornyot választottam, mert nagyon tetszett a formája és a rajta kúszó növényektől olyan volt mintha élne. Igyekeztem szép munkát készíteni, ezért csak lassan haladtam. Amikor mindenki elkészült a tanár néni összeszedte a rajzokat, megdicsért minket és megígérte, hogy mindegyiket beadja. Nagyon izgatottak voltunk, hogy vajon tetszik-e másoknak is, amit rajzoltunk. Aztán eltelt egy kis idő és mi meg is feledkeztünk az egészről. Nagyon meglepődtem, amikor a múlt héten megtudtam, hogy meghívtak a kiállítás megnyitójára és különdíjat fogok kapni a képemért. A többiek egy kicsit irigykedtek, de mindenki örült a sikeremnek és gratuláltak. A kiállítás megnyitója nagyon szép volt, igazán jól érezem magam és örültem, hogy a tanáraim büszkék rám.  Kaptam egy szép oklevelet, csokit és egy ajándékutalványt is. / Még nem döntöttem el, hogy mire költöm. / A megnyitó után megnéztük az összes képet, nagyon szépek voltak és láttam néhány jó ötletet, amit majd ki fogok próbálni.

Minden osztálytársam rajzát megtaláltam és el is meséltem nekik, hogy az ő rajzaikat is kiállították Mindenki nagyon örült és megbeszéltük, hogy együtt elmegyünk megnézni.

Falk Mihály

6. osztály

DSC_0846[1].JPG

DSC_0849[1].JPG

DSC_0853[1].JPG

DSC_0850[1].JPG

DSC_0854[1].JPG

Címkék: Iskolai programok


Vissza az előző oldalra